UMPC hírlevél
Itt iratkozhat fel a UMPC hírlevelére.

Kurtág György operájának bemutatója a milánói Scalában

Leigh Melrose (Clov) és Frode Olsen (Hamm); fotó: Ruth Walz

November 15-én, a milanói Scalában mutatták  be Kurtág György operáját: Samuel Beckett: Fin de partie, scènes et monologues. A régóta várt operában Kurtág Beckett drámáját zenésítette meg, amelyet 1957-ben, Párizsban színházi előadásként látott először. A szövegkönyvet a zeneszerző állította össze, a színdarab szövegének körülbelül a felét felhasználva, szorosan követve a dráma menetét. 

Az ősbemutató szereplői Frode Olsen (Hamm), Leigh Melrose (Clov), Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg) volt; a Scala zenekarát Markus Stenz irányította, az előadást Pierre Audi rendezte.

A produkció a Scala és a Holland Nemzeti Opera együttműködéseként jött létre, további előadásai Amszterdamban lesznek láthatók, 2019. március 6-án, 8-án és 10-én.

Leonardo Cortellazzi (Nagg), Leigh Melrose (Clov) és Frode Olsen (Hamm); fotó: Ruth Walz

Válogatás a nemzetközi sajtó reakcióiból:

A Fin de partie -- búcsú, nemcsak egy élettől, egy házasságtól, de egy egész kultúrától. Kurtág az utolsó képviselője az avantgárd zeneszerzők II. világháború alatt és után felnőtt nemzedékének, Boulez, Ligeti, Henze, Stockhausen, Schnittke generációjának. S ha a nagy zárójelenet elkendőzi is valamelyest -- hiszen e jelenet inkább azt mondja: a modernizmus mindig a távozás határán áll, mégis mindig velünk marad --, maga az opera, amit Kurtág a fiatal emberként Párizsban látott színműből készített, valójában búcsú mindettől. 

(Zachary Wolfe, The New York Times)

 

Az eredmény egy élet munkája előtti személyes tisztelgés. A részletekre való elmélyült figyelmet, amit Kurtág miniatür kompozícióiban mutat, fáradhatatlanul kiterjeszti az opera kétórányi időtartamára. Milliónyi zenekari szilánk színezi a francia szöveget, amelynek minden felett elsőbbsége van. A vikális szólamok csodálatosan kialakítottak (Kurtág és az énekesek éveken ál dolgoztak együtt) és mindvégig hangszeres támogatással kísért felolvasásként hatnak. 

(James Imam, Financial Times)

 

A külsőségekkel Kurtág persze sohasem törődött; a szakadék a partitúra és a bársonyzsöllyék közt inkább kiélesíti a hallgató hallását, és ezt ő odahaza alighanem így is remélte (Kurtágék nem tudtak elutazni a premierre). A partitúra érzelmi iránytűje sokféle irányba mutat: mélyen Kurtág saját életművébe, de visszafelé Monteverdi, Debussy és Alban Berg felé, sőt, a népies könnyűzene felé is (cimbalommal, harmonikával és más hangszerekkel) Pergamenvékony, de sosem eklektikus kézzel bánik Kurtág ezekkel a szín- és emlékárnyalatokkal, úgyhogy két szünetnélküli óra leteltével felfrissülve, mi több, felzaklatv lép ki a hallgató az éjszakába. 

(Christine Lemke-Matwey, Die Zeit)

 

Kurtág tömör zenéje két irányból is kiegészíti Beckett szövegét: Egyrészt valóban megszólaltatja a nyelvet, mindvégig hagyományos, helyenként áraszerűbe átcsapó énekléssel, és közben szokatlan finomsággal a francia eredeti szöveg hanglejtésére ügyelve. Másrészt a zene megragadja a színpadi történést is, vagyis Beckett valóságos pantomimmba átcsapó rendezői utasításait, amelyeket a hatalmas zenekar kifejezette filmszerű-illusztratív gesztusokká alakít át, anélkül, hogy képregénnyé rajzolná.

(Christian Wildhagen, Neue Zürcher Zeitung)

 

Kurtág józan aforista. Felvesz két darabkát a mindennapi nyomorúságból, összeüti őket, akár a tűzkövet, mire röviden felvillan egy sosem látott, titokzatos szikra, ami rögtön ki is húny. A „Fin de partie"-ban százával követik egymást sz ilyen szikrák. Ezek Kurtág kommentárjai a cselekményhez és a szereplőkhöz. Nem titkolják egymás közti rokonságukat, de Kurtág fantáziája olyan kimeríthetetlen, hogy nem fenyeget az ismétlés veszélye.

(Reinhard J. Brembeck, Süddeutsche Zeitung)

 

Kurtág Kurtágot ír. Nem vet új hangjegyeket a kottavonalakra, nem tágítja ki esztétikáját, nem nyit új forradalmi távlatokat az előadók előtt, hanem hűséges marad korábbi önmagához, a töredékesség poétikájához, a klasszikus zenei formák (időnként ironikus) átértelmezéséhez. Kurtág Kurtágot ír. De most n-edik hatványra növelve. És létrehoz egy mesterművet, az életmű célpontjaként, ahol egy egész élet zenei hitvallása legteljesebb kifejezését találja meg.

(Pierachille Dolfini, Avvenire)

 

Kurtág nem a téma kommentárjaként fogalmazza meg partitúráját, hanem a szöveget szóról szóra ellenpontozza zenéjével, úgyhogy a "legtisztább" üzenet az Epilógusban mutatkozik meg, amelynek ötven ütemnyi tiszta zenéje (többnyire halk, rejtélyes akkordok) összefoglalja az egész opera hangulatát.

(Luca Chierici, Il Corriere musicale)

2018. december 5.
Copyright (c) 2005-2017 Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft.  
Minden jog fenntartva. Technikai kapcsolat: webmaster­@­emb.hu