UMPC hírlevél
Itt iratkozhat fel a UMPC hírlevelére.

Kurtág György 95 éves

„Minden hangjegy, amit leír, lényegi. Soha nincs benne semmi csevegés. Soha nincs benne az, hogy bárkinek, akár a közönségnek tetszeni akarna. Számára csak az igazság, a lényeg létezik, az, hogy a zenében soha nem lehet hazudni. ” - Így foglalta össze a közelmúltban Heinz Holliger barátja és zenésztársa, a hamarosan 95. születésnapját ünneplő Kurtág György életét és munkásságát. Holliger rövid, megfontolt kijelentései mintha Kurtág köztudottan aforisztikus zenei stílusát visszhangoznák.

 „Az ember sohasem érkezik elkésve” - mondta egyszer Kurtág, utalva lassú, aprólékos munkamódszerére. Érett zeneszerzői karrierjét 1958-ból datálja, amikor egy év párizsi tartózkodás után visszatért magyarországi elszigeteltségébe a vasfüggöny mögött, életfeladata tudatában, és hogy – mint évtizedekkel később fogalmazott – „külső körülmény nem befolyásolhatják már azt, ami ettől kezdve velem történik.”

Ez a több mint hatvan éves gondolat ma is érvényes, mivel Kurtág rendíthetetlenül követi a saját útját. Kezdetben zeneszerzőként és tanárként egyedülálló zeneiségének híre csak a magyar rajongók egy kis köre számára vált ismertté. A Bornemisza Péter mondásai 1968-ban észrevétlen maradt Darmstadtban. De nem így A boldogult R. V. Trouszova üzenetei tizenöt évvel későbbi bemutatója Párizsban, amit utóbb Pierre Boulez vett hanglemezre. És azóta a kurtágiánusok tábora lassanként megszámlálhatatlanná nőtte ki magát. Zenéjének középpontja megváltoztathatatlan, de a zenei megnyilvánulások megdöbbentően változatosak: az éteritől a közönségesig, a szelídtől a kegyetlenig, a fenyegetőtől a groteszkig. Ebben a teljes spektrumban az a közös, hogy a gesztusok mindig közvetlen és egyértelmű módon kommunikálnak a hallgatóval.

Hetven év zeneszerzésének záróköveként mutatkozik meg Kurtág Beckett-operáját, a Fin de partie, amelyet hét év munkája után fejezett be. „A huszadik századi zene utolsó remekműve” – mondta róla Axel Ross a 2018-as milánói premier után. Az opera magában foglalja a kurtági gesztusok enciklopédiáját, de egyúttal egy két órán átívelő drámai folyamatot is képvisel.

 A premier óta, kilencvenes éveiben járva sem hagyta abba az alkotást: új zongoradarabok, rövid vokális kompozíciók rendszeresen elhagyják műhelyét. Az UMP Editio Musica Budapest, immár hat évtizede legfontosabb kiadója, a közelgő 95. születésnapot a Játékok X. kötetének megjelenésével ünnepli, amely 2002 és 2011 között írt zongoradarabokon kívül tartalmaz még néhány kompozíciót az 1940–80-as évekből is, kivételes betekintést engedve a korábbi évek Kurtág-műhelyébe is.

Az új kiadások elkészítése és a régiek felülvizsgálata folyamatos eszmecserét jelent a zeneszerzővel, izgalmas kihívást és állandó tanulási folyamatot, mind szakmai, mind személyes értelemben. Kívánjuk tehát Neki, magunknak és az egész zenei világnak, hogy ez az eszmecsere még hosszan folytatódjék.

az UMP Editio Musica Budapest csapata

Copyright (c) 2005-2017 Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft.  
Minden jog fenntartva. Technikai kapcsolat: webmaster­@­emb.hu