Salon Budapest – Kortárs magyar kamarazene Montréalban

A kanadai Bozzini-vonósnégyes április elején három hangversenyen mutatott be magyar kamarazenei műveket a montréáli közönségnek. Az alkotások legtöbbje kanadai bemutatóként hangzott fel. Az idősebb mesterek, Ligeti György és Kurtág György (…pas à pas – nulle part…) egy-egy alkotása mellett Vidovszky László (Zwölf Streichquartette) és Csapó Gyula egy-egy vonósnégyese, valamint az utolsó estén Jeney Zoltán három alkotása szerepelt a programban.

A vonósnégyes primáriusa, Clemens Merkel így nyilatkozott a műsorról a Le Canal auditif számára: „Ezeket a zeneszerzőket rendszeresen játsszuk Montréalon kívül, főként Jeney és Csapó alkotásait. Közös bennük, hogy a budapesti Új Zenei Stúdióhoz kapcsolódtak, amit Eötvös Péter, Jeney Zoltán, Kocsis Zoltán, Sáry László és Vidovszky László alapított. Jeneytől például rendszeresen adtunk elő kompozíciókat egy svédországi fesztiválon, Boråsban. Most olyan kamaraműveket szólaltatunk meg, amelyek eddig még nem hangzottak itt el, de véleményünk szerint érdemes megismerni őket."

Az utolsó koncert annyiban is különleges, hogy ezeken a Saint-Laurent iskola 22 diákja csatlakozik a vonósnégyeshez Jeney Zoltán something like és something round című alkotásai előadásában. A két mű olyan, mintha egymás negatívja lenne, intenzitásban és a zenei mozgásban is. „Statikus zene – mondja Merkel –, nincs története, olyan, akár egy videó installáció, ahol látszólag semmi nem mozog, valójában mégis tele van apró árnyalatokkal. Minthogy 25 hegedű játszik egyszerre, valami mindig történik.”

 A Jeney-művek próbája                           (Photo: Quatuor Bozzini)